„Nem adom!” – Magyar Péter látványosan nem érti, hogy egyesek miért vennék el tőle a telefonját

A Tisza Párt vezetője nem tud leállni, ha közösségi médiáról van szó, pedig már az elemzők szerint is „lassítania” kellene.

Felmondtak Bombera Krisztinának, az MTV egykori amerikai tudósítójának a Hír24 értesülései szerint. Az ötszáz fős nyári elbocsátás után most 404 főt bocsát el a közmédiumoktól az MTV Alap.
Az ötszáz fős nyári elbocsátás után most 404 főt bocsát el a közmédiumoktól az MTV Alap - írja a Hír24. A portál információi szerint hétfőn felmondtak Bombera Krisztinának is, aki egykor New Yorkból tudósította az MTV-t. Felmondtak M. Kiss Csabának is, akinek a nyáron még két műsort is adott volna az MTV. Teszári Nórától is megváltak, pedig ő a közmédiumok jelenleg futó óriásplakát-kampányának egyik arca.
A 404 főből 380 embert a budapesti, a többieket a vidéki stúdióktól küldik el. Az alap és a közmédiumok központi üzemi tanácsa megállapodott abban, hogy az MTVA 33 millió forintos segélyalapot hoz létre.